A Fonogram díj nyertesei 2016- ban!

2016. 06. 09.

A Dalok.hu egyike azon hazai sajtóorgánumoknak, melyek igyekeznek elsőként hírt adni az ez évi Fonogram díj győztes előadók kilétéről. A jelöltek listáját olvasván az elmúlt hetekben minden tisztán látó ember tudhatta, hogy az úgynevezett „nagyágyúk”, az egyes kategóriák legnépszerűbb előadói, mint például a Wellhello, Deniz,a Turbo, a Brains, vagy akár a Vad Fruttik, simán nyerni fognak. Ez hála Istennek ismét egy újabb bizonyosság a felöl, hogy a számok makacs dolgok, a nagyszámú rajongó tábor áldásos hatása olykor – olykor a percepciót markánsan befolyásoló tényezővé válhat. Összesen 18 kategóriában (12 hazai és 6 külföldi) a zenei újságírókból, rádiósokból, zenészekből, producerekből és további szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján dőlt el, melyek voltak az elmúlt év legkiemelkedőbb zenei alkotásai. Íme a lista, és ez úton szeretne a Dalok.hu szerkesztősége szívből gratulálni az összes nyertesnek, és fellépőnek kívánva nekik még több fellépését, sikert és népszerűséget!

 

1. az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
TURBO - Lullabies For Awakening (Pongo Pongo Collective)

2. az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
ADELE - 25 (XL Recordings/Bertus)

3. az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
WELLHELLO - Elnöki ügy / Gyere és táncolj / Késő már / Emlékszem, Sopronban (Magneoton)

4. az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
ELLIE GOULDING - Delirium (Universal Music)

5. az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
VAD FRUTTIK - Tudom milyen (Megadó Kiadó)

6. az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
TAME IMPALA - Currents (Universal Music)

7. az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
BRAINS - Stand Firm / Balance (Beats Hotel Records)

8. az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
KYGO - Firestone (Sony Music)

9. az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
DENIZ - A nép hangja / Csoda / Elegem van / Holnapután / Sehogysejó (DENIZ Music)

10. az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
THE WEEKND - Beauty Behind The Madness (Universal Music)

11. az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
OZONE MAMA - Sonic Glory (szerzői kiadás)

12. az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
IRON MAIDEN - The Book Of Souls (Magneoton/Warner Music)

13. az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele
KIS GRÓFO - Bulibáró (Snapsz-R)

14. az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele
SZŰCS GABI - Tűsarkú lépteim (1G Records)

15. az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele
GUBÁS GABI - Bergengóciából jöttünk (Music Fashion)

16. az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele
BALÁZS ELEMÉR GROUP - Balázs Elemér Group 15 / Örök szerelem (Hunnia Records)

17. az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele
FIRKIN - Finger In The Pie (Pump Jump Records)

18. az év felfedezettje
MARGARET ISLAND - Egyszer volt (Gold Record)

életműdíj
Frenreisz Károly

szakmai életműdíj
Hegedűs László

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink