A Beatles fellélegezhet

2011. 09. 15.

Az 1960-as években tevékenykedő előadók ezrei álltak annak küszöbén, hogy elveszítsék lejáró szerzői jogaikat, és ezáltal jövedelemkiesést szenvedjenek el. Köztük volt a Beatles, a Rolling Stones, Bob Dylan vagy épp Elvis Presley is - írja a FigyelőNet. Szakértők viszont rámutattak arra, hogy a művészek egy része keveset profitálhat védelmi idő hosszabbításából, ha pályafutásuk korai szakaszában átruházták jogaikat lemezkiadójuk javára.

Az internetes zenei platformok sem biztos, hogy nyernek a döntéssel. A hosszabbítás miatt várhatóan egyes üzleti modellek kevésbé lesznek sikeresek, hiszen továbbra is csak jogdíj fizetése mellett bocsáthatják a felhasználók részére az archívumukban szereplő régi felvételeket.

A Tanács döntéséről magyar nyelven jelenleg nem érhető el hivatalos sajtóközlemény. Az angol nyelvű közlemény szabad fordításban a következőt mondja ki:
A Tanács 2011. szeptember 12-én tartott ülésén minősített többséggel elfogadta azt a javaslatot, amely kimondja a hangfelvételek előadóira és előállítóira vonatkozó védelmi idő 50 évről 70 évre növelését az EU-n belül.
A javaslat ellen szavazott Belgium, Csehország, Hollandia, Luxemburg, Románia, Szlovákia és Svédország képviselője, Ausztria és Észtország pedig tartózkodott.
Az új irányelv célja az előadóművészek védelmi szintjének növelése, alkotó és művészi közreműködésük elismerésével.
Az előadóművészek rendszerint fiatalon kezdik pályafutásukat, a jelenlegi ötven éves védelmi idő ugyanakkor gyakorta nem biztosít előadásaiknak védelmet teljes életükben. Ebből az következik, hogy egyes előadók életük végén jövedelemkieséssel szembesülhetnek. Az előadók szintén gyakorta nem érvényesíthetik jogaikat annak érdekében, hogy teljes életükben megakadályozzák vagy legalább korlátozzák előadásaik kifogásolható felhasználását.
Az irányelv szerint azok a művészek is részesülhetnek a védelmi idő kiterjesztéséből, akik vagyoni jogaikat a hangfelvételek előállítóira ruházták át korábban. Az érintett előadók vagyoni jogaikat - bizonyos feltételek teljesülése esetén - visszaszerezhetik.
Az irányelv a fentieken túl harmonizálja a többszerzős dalok és más szöveges zeneművek védelmi idejének számítását is. A védelmi idő ezekben az esetekben az utolsóként elhunyt szerző (szövegíró vagy zeneszerző) halálát követő hetven évvel fog lejárni az Unió valamennyi tagállamában.
A tagállamok az új szabályokat két éven belül kötelesek nemzeti jogukba átültetni. 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink