Az A38 blogján megjelent közlemény szerint megszületett az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, “Köszönjük, Magyarország” című pályázat kurotóriumi döntése, melynek gondozásáért a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Magyar Könnyűzenei Központja és az A38 Hajó felelt. 470 beérkezett pályázatból 206 produkció kapott támogatást könnyűzenei kategóriában.
Az előzetes döntés értelmében 206 produkcióhoz tartozó, összesen 848 előadóművész részesül támogatásban a veszélyhelyzet visszavonása utáni koncertek megvalósítására.
A pályázat elbírálását végző zsűri tagjai:
Bali Dávid – a HOTS könnyűzenei exportiroda stratégiai vezetője és a Hangfoglaló Program nemzetközi kapcsolatokért felelős megbízottja
Bognár Attila – az A38 Hajó alapítója, ügyvezető igazgatója
Póka Egon – Máté Péter-díjas basszusgitáros, zeneszerző. A budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója
Szabó László – kommunikációs szakember, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, rendezvény- és koncertszervező
Szűcs Gábor – Little G Weevil, blues gitáros, énekes, zeneszerző és producer. A Petőfi Irodalmi Ügynökség Könnyűzenei Központ vezetője.
A támogatott produkciók listája ITT olvasható. Köztük megtalálhatóak a popzene ismert alakjai és kevésbé ismert előadók is.
Forrás: A38.hu