40 éves a Lord – jubileumi koncert ajándék albummal

2012. 09. 03.

A már megszokott helyről jelentkező koncert ezúttal az alkalomhoz igazított, átfogó bestof műsort ígér majd, ahol az életmű összes nagy slágere terítékre kerül. Sőt, a látogatók meghallgathatják a Sipőcz Rock Band ős-Lord dalokat is tartalmazó műsorát is, továbbá minden jegytulajdonos ajándékba kapja a Lord legelső, Big City Lights című lemezét. Szóljon a Lord!

1972-ben, Szombathelyen indult a Lord története. Az első évek nem hoztak gyors sikert, így az első album megjelenésre egészen 1985-ig kellett várni, és a Big City Lights ekkor is csak pár száz példányban jelent meg. Ez - vagyis az egykori TTT – kulturpolitika közül a „tűrt” fakkba való tartozás – azonban koránt sem jelentette, hogy a Lord tevékenységét érdektelenség övezte volna. Éppen ellenkezőleg: a zenekar himnuszának tekinthető Vándor című dal már 1980-ban megszületett, 1986-ban pedig már az MTK stadionban hergelték a tömeget Rod Stewart koncertje előtt. Ebben az időszakban stabilizálódott a zenekar azon felállása, mely a mai napon is működik: Pohl Mihály énekel, Erős Attila gitározik, Gidófalvy Attila billentyűs hangszereken játszik, Gyurik Lajos dobol.

A rendszerváltás előtti időszak, és az akkor kiadott három album a Lord egyik legsikeresebb korszaka lett: a ’88-as Szemedben csillagok, a ’89-es Ragadozók és a ’90-es Lord 3 lemezek máig szerepelnek a koncertek műsorán. A számos tagcserével tarkított ’90-es éveket követően aztán 2000. április 30-án, egy újjáalakuló koncert keretében állt össze ismét legsikeresebb felállás, és ekkor újra kiadásra került a három legsikeresebb album is.

A fordulatos életút ellenére mindig remek dalokkal és hangulatos koncertekkel jelentkező Lord legnagyobb tartaléka és inspiráló ereje mind a mai napig a hálás és kitartó közönségben rejlik, mely szerte az országban nagy szeretettel köszönti a Lordokat. Nekik köszönheti a zenekar, hogy a 2000-es egyszerinek szánt koncert után végül a folytatás mellett döntöttek, majd hogy 2004-ben az Arany Nyíl Rockgálán ők kapták a közönségszavazatok alapján odaítélt életmű díjat is. Ezen a gálán több további díjat is megkaptak azóta, két évvel később például Gidófalvy Attila lett az év billentyűse. 2006-ban pedig az Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi díját vehette át a Lord a Művészetek Palotájában, elismerésül a magyar rockzenében nyújtott tevékenységéért.

A sok-sok év, a számos nagy sikerű album és számtalan koncert emlékét idézi majd fel szeptember 15-én a 40 éves jubileumi műsor, ahol az egész életművet átfogó Lord koncert mellett szerepel az alapító énekes, Sipőcz Ernő saját zenekara, mely több ős-Lord dalt is eljátszik majd. A Pecsába ellátogató rajongók egy különleges ajándékot is kapnak, ugyanis minden koncertjegy tulajdonos megkapja a Lord legelső, ma már elérhetetlen albumát, a remaszterizált „Big City Lights”- ot, mely hanganyag hamarosan áruházunk polcairól is elérhetővé válik.

A koncertre jegyek már kaphatók, és most akár nyerni is lehet, méghozzá egy olyan különleges belépőt, mellyel az egy nappal korábban megrendezésre kerülő Kalapács 30-50 koncertre is be lehet jutni. A játékban való részvételhez nem kell mást tennünk, mint az országszerte megtalálható koncertplakátok egyike előtt lefotózni magunkat, és a képet e-mailben beküldeni a Hammer Concerts részére – a pontos szabályok, a plakátok listája és a már elkészült képek a Hammer Concerts Facebook oldalán találhatóak.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink