10 vidéki, 14 fővárosi helyszínen ünnepelhetjük idén a Magyar Dal Napját - sajtóközlemény

2013. 08. 23.

2013-ban tíz vidéki és egy határon túli településen tartják meg a magyar vokális zene ünnepét, a fővárosban pedig tizennégy helyszínen szólnak majd a magyar dalok szeptember 8-án. A programokat 2013. augusztus 22-én ismertették a szervezők.
A hazai zenekarok egyre inkább fontosnak tartják, hogy színpadra álljanak a magyar vokális zene ünnepén, és egyre több vidéki város, fővárosi szórakozóhely érdeklődik, milyen feltételekkel szervezheti meg a Magyar Dal Napja helyi rendezvényét szeptember második vasárnapján. Hihetetlen, de igaz: a szűkös anyagi körülmények ellenére is életben maradt, sőt még mélyebbre érnek a gyökerei a magyar dal ünnepének. Köszönhető ez a szervezőknek, önkénteseknek, akik szeretetből és elhivatottságból éltetik ezt az ünnepnapot, miközben tiszteletben tartják a rendezvény politikamentességét - mondta el Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítóját.
Erre a napra minden évben megválasztják a Magyar Dal Fővárosát. Idén Békéscsaba nyerte el a megtisztelő címet. A város Gyulával közösen ünnepel. Békéscsaba háromnapos programfolyammal készül: lesz operett-gála és bluesfesztivál. A rendezvényt a hagyományokhoz híven Presser Gábor nyitja meg, a zárókoncertet pedig Hevesi Tamás adja. A testvér-fővárosban, Gyulán az Erkel emlékház lesz a programok központja, ahonnan zenélő kisvonatok indulnak majd a város emblematikus helyszíneire.
A Magyar Dal Napja beharangozó eseménye, a nagyon kedvelt Dallamos Villamos idén is közlekedik majd. A nosztalgiaszerelvény szeptember 1-jén a Széll Kálmán tér és Újbuda-Központ között jár, két kocsijában összesen 14 zenekar, tehetséges fiatal zenészek szórakoztatják az utazóközönséget.
Valamennyi vidéki helyszín izgalmas programokat tartogat. Hévízen például Rúzsa Magdi lép fel, Szombathelyen pedig a Vad Fruttik. Zalaegerszegen megtartják a Magyar Bordal Napját, a nagyszínpadon Odett, ByeAlex, a Hősök és a Kiscsillag zenél. Egerben ismét a Dobó tér a fő programok helyszíne. Hat előadó lép majd színpadra, köztük Szalóki Ági, az Ocho Macho és a KFT. Salgótarjánban a Szilvási Gipsy Folk Band, Tatán a Magashegyi Underground, Gryllus Vilmos, a Mystery Gang és a Ladánybene 27 a nap sztárjai.
A budapesti programok közül az egyik legérdekesebb a Budapest Jazz Clubban várható, ahol Göczey Zsuzsa megvalósítja Takáts Eszter régi álmát: csak női előadókra épülő műsort szervez. Ott lesz Takáts Eszter, Nyeső Mari, Herczku Ágnes, Szűcs Gabi, Rutkai Bori és a Specko Jedno, valamint a Hanem zenekar. A Vígszínház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés darab 40. évfordulóját ünnepli ezen a napon.
A Magyar Dal Napja programjairól és támogatóiról részletes információt a www.magyardalnapja.hu címen olvashatnak az érdeklődők

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink