Szeptemberben indul az NKA25 Hangfoglaló turné – 25 nap és rengeteg esemény

2018. 08. 27.

A hazai könnyűzenei támogató rendszer eddig is ismert volt szerteágazó tevékenységéről, idén ősszel pedig egy több művészeti ágat is felvonultató vidéki klubturnéval színesíti ezt a repertoárt – fókuszban persze a zene témakörével.


A rendezvénysorozat keretében olyan, korábban is az Alap által támogatott zenekarok lépnek fel többek között, mint a Kiscsillag, a Fish!, a Blahalouisiana vagy az Irie Maffia. A helyszínválasztás is a Hangfoglaló Program működéséhez kapcsolódik, hiszen szintén általuk támogatott klubok adnak otthont a különleges programoknak: például a veszprémi Expresszó, a győri Rómer Ház, a szegedi JATE Klub vagy épp a nagyváradi Moszkva Kávézó.

A Hangfoglaló történetében most először lép ki a fővárosi helyszínekről a Backstage fórum is, melyen az adott napon fellépő zenekarok képviselői folytatnak szakmai diskurzust különböző zeneipari témákban. Egyaránt asztalra kerül majd a produceri munka, a kommunikáció és PR, de menedzsmenti és dalszerzői témakörökben is megvalósulnak majd beszélgetések olyan előadókkal, mint Beck Zoli (30Y), Szepesi Mátyás (Konyha, Magashegyi Underground) vagy Áron András ‘Apey’ (Apey & the Pea).

„Fontosnak tartottuk, hogy a negyedévszázados évfordulóra olyan programokkal készüljünk, melyek nemcsak a közönség számára érdekesek, de egy közös szervezőelv mentén is összefűzhetőek: szerettünk volna minden olyan intézményt és résztvevőt bevonni a kezdeményezésünkbe, akikkel valamilyen formában az elmúlt években együttműködtünk, akiket támogattunk. A Hangfoglaló turné keretében helyet kapnak filmvetítések, könyvbemutató, poptörténeti jelentőségű emlékpontokat is avatunk, emellett több helyszínen is bemutatjuk a Nem veszhet el a Somló című emlékkiállítást, mely a nemrégiben elhunyt Somló Tamás életéből mutat be ritka pillanatokat.” – mesélt az NKA25 - Hangfoglaló turné részleteiről Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője.

A programsorozat szeptember 23-án Szolnokon indul a Nem veszhet el a Somló megnyitójával és október 13-án ér véget a pécsi, illetve a győri helyszínen 30Y és Iamyank koncerttel. A programokról és a zenekarokról több információ a Hangfoglaló Facebook oldalán érhető el.

A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) ötödik éve része a Nemzeti Kulturális Alapnak, és olyan támogatási rendszerként működik, mely a hazai könnyűzenei műfaj népszerűsítését tűzte ki célul. Kiemelt fókuszpontok a könnyűzenei előadók fellépési lehetőségeinek támogatása, a nemzetközi promóció elősegítése, a zeneipari edukáció fejlesztése és a hazai rockzenei örökség ápolása. A kilenc alprogramból álló támogatási rendszer és az aktualitások elérhetők itt: https://hangfoglalo.hu/.

Az NKA25 - Hangfoglaló turné állomásai:
09. 23. Szolnok, Tisza Mozi
09. 28. Veszprém, Expresszó
09. 29. Gödöllő, Trafó
10. 05. Debrecen, Víztorony
10. 05. Nagyvárad, Moszkva Kávézó
10. 06. Szeged, JATE Klub
10. 06. Miskolc, Helynekem
10. 13. Győr, Rómer Ház
10. 13. Pécs, Szabadkikötő

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
2025. 06. 02.
Egy hét zene, globális ritmusok és improvizáció a Balaton partján! Jammelj, tanulj és fejlődj amerikai, magyar és balkáni top zenészekkel!
2025. 05. 21.
Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült videóklipben a Tornóczky All Access.
2025. 05. 20.
Mindenféle különösebb felvezetés nélkül a napokban megjelent a Bëlga új nagylemeze "Egyre gondolunk" címmel. Az új dalok közül néhányat élőben is bemutat az együttes június 6-án a Budapest Parkban.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink