Találkozz Micimackóval a Színházak Éjszakáján a Dumaszínház Gyerekhajón!

2017. 09. 15.

Új helyszínre, a Batthyány téren állomásozó TRIP Színházhajóra költöznek a következő színházi évadra a Dumaszínház Gyerekelőadásai. A gyermekelőadások idejére a színház a gyermekek birodalmává változik, ahol Pumuklitól Piroskán át, akár még Micimackóval is találkozhat az népes gyereksereg.

A Dumaszínház Gyerekelőadásai a 2017/18-as színházi szezont különleges környezetben a Dunán kezdik meg a TRIP Színházban, amelynek az utolsó magyar Duna-tengerjáró hajó, a Kassa fedélzete ad otthont. Az új, helyszínhez új bemutató is dukál, ezért szeptember 16-án, 11 órától, a Színházak Éjszakája programsorozat keretében a látogatók beleshetnek a kulisszák mögé, részt vehetnek a gyerekszínház november 12-én esedékes premierjének, a Micimackónak sajtó nyilvános olvasópróbáján.
Az olvasópróbát megelőzően 10 órától a gyerekek megismerkedhetnek A.A. Milne klasszikus hőseivel, akik ezúttal mesemusical formájában kívánják majd elkápráztatni a család apraját-nagyját.

„Milne klasszikusa nem csak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is öröm és élményt adó történet. Musical pedig Micimackó történetéből nem született.” mondja Pille Tamás rendező, aki a Pumukli sikere után újra a Dumaszínház egyik oszlopos tagját, Dombóvári Istvánt választotta darabja főszereplőjévé, aki teljesen magáénak érzi az esetlen, ám óriási szívű mackó szerepét. „Nagyon tetszik az új darab, Micimackó gyakorlatilag én vagyok. Szeret enni és csekély értelmű.” mondja nevetve Dombi az ismert stand up komikus, aki habár szereplése csak kirándulásnak indult a gyerekműfajban, nagyon megszerette apró közönségét. Arra azonban vigyáz, hogy előadás előtt és után soha nem menjen ki a nézők közé, ahogy ő fogalmaz azért, mert úgy látja, csalódást okoz, hogy a szereplő a saját ruhájába átöltözve már "csak egy ember" és hát gyerekekről lévén szó, nagyon fontos, hogy a varázst megtartsák a gyermek közönségben. A darab szövegkönyvét és zenéjét jegyző Baraczka Gergő is izgalmas kihívásnak élte meg a közös munkát leginkább, azért mert a Micimackó gyerekkora egyik meghatározó meseélménye volt, apaként pedig saját gyerekivel is igyekezett megszerettetni ezt a bájos történetet. Arról, hogy mennyire volt nehéz megtalálni a szerinte a karakterekhez legjobban passzoló dallamokat így vallott: „Egyrészről könnyű dolgom volt, a dalok szinte maguktól bújtak elő, hiszen zseniálisan megformált karakterekről van szó, nagyon jellegzetes világgal. Másrészt, erős volt rajtam a nyomás, hiszen olyan nagy elődök munkájához kellett hozzányúlnom, mint Milne és Karinthy. Igyekeztem felnőni a feladathoz.”

Milne klasszikusa tehát november 12-én rendszeresen látható lesz a Dumaszínház Gyerekhajón, hogy a legújabb generáció is élvezhesse a bájos mackó kalandjait és együtt énekelhessék:

Köszöntünk, kéz a kézben,
hogy teljesítsük részben
kérésed, mely felidézett,
mint mackóvágy a mézet.
Róbert Gida meg én
egy lélek, két legény,
egymást nagyon szeretjük,
és együtt
s evégett
ketten szeretünk téged.

A dumaszínház szervezői mindenkit szeretettel látnak és várnak a „Színházak Éjszakája” című rendezvénysorozat keretében a TRIP Színházhajóra, ahol ízelítőt kaphattok a Dumaszínház Gyerekelőadásainak legújabb előadásának a Micimackó mesemusicalnak a hangulatából egy sajtó nyilvános olvasópróba keretében.

Az esemény időpontja és helyszíne:
2017. szeptember 16. (szombat), 11.00 óra
TRIP Színházhajó (Budapest II., Batthyány tér

A Színházak Éjszakájára a https://www.szinhazakejszakaja.hu/ oldalon lehet jegyet váltani.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink