„A velem pontosan egyidős, hű társam, a glaukóma, kiváló munkát végzett, harmincegy éves koromra tökéletesen be is fejezte, legyőzte a szem fantasztikus képességét, a látást. Mindkét szemem végérvényesen padlóra került, de én nem! A látásom elveszítésének pillanatában megfogalmazódott bennem, hogy nem szeretnék egy szerencsétlen, tutyimutyi ember lenni, akit a karjánál fogva ráncigálnak. Inkább legyek olyan, akit irigyelnek, persze nem az állapota miatt, hanem azért, mert le tudta azt győzni”. Idézet az „Akik a sötétben is látnak” c. könyvből.
A Szimpla Lemming tehetségkutató zsűritagja volt, ott ismerkedtünk meg. Azóta egyre több derül ki róla.
Dalok.hu: Mikor kezdtél el koncerteket felvenni? Mi a célod a már több száz koncertfelvételt tartalmazó archívummal?
Reményik László: A koncertfelvételek az egyik része a hangalapú kulturális honlapom www.remlac.hu kínálatának. Minél szélesebb és változatosabb tartalmat szeretnék elérhetővé tenni róla. E korai felismerés 2008-ban hozta el az első zenei felvétel lehetőséget. 2013-ig csak szórványos, azóta már rendszeres koncertlátogatóvá váltam. Kisebb klubokat keresek fel a mára már kifogástalan hangminőségű technikával. Itt jegyzem meg — a meghökkentés érdekében? — hogy én leginkább a hangfelvételnek örülök, és csak ritkán fordul elő egy-egy kedvemre való koncert.
Dalok.hu: Állathangokat is felveszel. Képpel ellátva publikálod őket az oldaladon, ami egy roppant élvezetes oktatóanyag. Ajánlottad már iskoláknak?
Reményik László: Megfontolandó kérdés, hogy a hangalapú kulturális oldal tartalmát vagy résztartalmát hogyan tegyem közismertté: ez egy másodlagos cél a részemről. Az „állathangok” és a „KépHangZoo” esetében is felvetődött bennem az iskolák kérdése. Ma annyira leterheltek a tanítók, hogy aligha foglalkoznának behatóbban vele. Viszont, mivel a felvételek zöme hazai állatkertekben készült, ezért számukra visszajelzek pl. a „KépHangZoo” gyarapodása kapcsán is, mondjuk a zoopedagógusok munkájának segítése érdekében. Idén nyáron akadt egy olyan kiemelkedő nap, hogy huszonnégy óra alatt hétszázötven állatot „aktivizáltak”. További reklámozásra pedig ott van a Facebook: minden születésnapját ünneplő „ismerősömnek” küldök egy ingyenes „állatos” programlehetőséget.
Megjegyzem — mert muszáj — a KépHangZoo tartalom egy hatalmas dobás! A qr kód nyújtotta lehetőségről nem is beszélve…
.jpg)
Dalok.hu: „Ezer arc” címmel interjú sorozatot készítesz már több mint 10 éve. Milyen témakör mentén választod az alanyokat? Ajánlj három interjút a legizgalmasabbak közül.
Reményik László: Ezek igazándiból párbeszéden alapuló kérdezz-felelek. Ilyen program után vágytam anno, de mivel ilyesmire nem találtam — igaz, annyira nem is mentem utána — 2006-ban létrehoztam magamnak: és meghívtam rá az érdeklődőket. Hab a torta tetején a hangrögzítés, amely által közkinccsé válhatnak a beszélgetések. Aktuálpolitikán és hitbéli vallás témákon kívül bármi más terítékre kerülhet rajta. Egyik alkalommal egy színház esztétát vártunk vendégnek. Annyira magával ragadóan mesélt a szakmájáról, hogy első pozitív élménynek ő ugrik be a kétszáz vendég közül. Akadtak olyan címek is, amelyek izgattak, de semmi érdemleges nem maradt meg velük kapcsolatosan. Szívesen emlékszem vissza az érintett vendégre az „egypetéjű” témában. Harmadiknak pedig a mindenkori soron következő klub kínálatát nevezném meg…
Dalok.hu: Több könyved jelent már meg. Mutasd be őket.
Reményik László: Sosem akartam könyvet írni, ebből viszont hét lett: a kiadásukhoz szükséges összeget nekem kellett előteremteni. Az első kettő „Akik a sötétben is látnak”, „Életbajnokok” riportkötetek. A nem látók, a szervtranszplantáltak, a mozgásukban korlátozottak, a siketek és a mentális hátráltatással élő emberek életét, gondolkodását akartam bemutatni általuk. A következő két kötet az előbbiek analógiájára a kutyákra kivetítve célozta meg a közönséget: „Kicsivel könnyebb…” — vakvezető — és az „Ezermester kutyák” — a legkülönbözőbb kutyaszakmák. Ahogy eredetileg egy kötetet sem terveztem írni, így önmagamról sem szándékoztam betűt vetni, mégis lett belőle egy: Könnyű neked. Egy börzsönyi havas teljesítménytúrának is beillő természetjáráson vágta a fejemhez egy „Kinizsi 100”-as kaliberű fickó, hogy: Könnyű neked, mert te tíz évvel fiatalabb vagy nálam. Én meg elgondolkodtam azon, mi mindent kellett megtennem a látásvesztés óta azért, hogy a vakvezető mellett haladva, a miatt szóljon be valaki, mert a sípálya oldalában felfelé haladva vastagon megelőztük őt. Az utolsó két mű a szépirodalom kategóriájába tartozik: Felvert por; Feketeleves. Az előbbi főszereplője egy nem látó kislány — ez nincs kimondva — a másiknak pedig egy fiatalember, aki a történet elején elveszíti a látását. Az első kötet 2000-ben jelent meg, az utolsó 2007-ben.
Dalok.hu: Mi a „Magyarországi 8-as”?
Reményik László: A 8-as tulajdonképpen egy elfektetett nyolcas, ami a végtelen jele. A Magyarországi 8-as egy saját találmány, amelynek túráit én szerveztem, de természetesen nem én vezettem. Egyik barátom „kedvéért” agyaltam ki magamból a részleteket is: az egyik túracélom kapcsán mintha le akart volna rázni magáról. Nos, mi is a lényege: Záhonyból indultunk el nyugat felé és a dunapentellei hídon át egészen Szentgotthárdig mentünk. Innem irány Hegyeshalom, majd a dunapentellei hídon először és utoljára keresztezve utunkat elértünk Battonyára. Innen pedig már csak egy ugrás volt az induló város, Záhony. 3179 km-t tettünk meg, az ország összes megyéjét bejártuk, és több mint háromszáz településen koptattuk az utat: emlékezetem szerint közel harmincan tartottak velünk és egy nem vakvezető kutya is lógatta a nyelvét. Rengeteg szép élményhez jutottam általa és így nem látva megismerhettem az országot, testközelből. Édesapán szabolcsi, édesanyám a nyugati végekről származik: az egyik faluból a másikba elbandukoltam amihez több, mint ezer kilométert kellett megtenni.
Dalok.hu: Mikor indítottad el a hangalapú kulturális honlapot, amely mára már 17387 dokumentumot tartalmaz? Az említettek közül miket találunk még rajta?
Reményik László: 2005. év elejére lett olyan mikrofonom (AKG) és olyan hangfelvevőm (Marantz), amelyek jobb minőségű hangfelvételre voltak alkalmasak. Ebben az évben májusban debütáltunk a Visegrádi hegységben. Egyre gyűltek a legkülönbözőbb témában készített felvételek, és ez hozta létre a honlap igényét bennem. Több mint tíz éve működtetem az oldalt. Úgy gondolom, hogy ami nekem jó, az másoknak is hasznos lehet, én a lehetőséget mindenki számára biztosítottam.
Mikre hívnám fel a figyelmet? A teljes hanggyűjtemény készletnek már csak a fele érhető el, de ez is több mint kétezer wav fájl. A tárhely 300 GB nagyságú, ezt már nem akarom a végtelenségig bővíteni (kétezer háromszáz körüli ilyen felvétel már nem elérhető). A „Remlacvox” tartalom különösen kedves a számomra, innen mix-ek érhetők el. Utolsónak pedig a „Kalóriamentes csemege” tartalmat jelölöm meg, ahonnét rövid, gondolatindító írásaimból lehet szemezgetni.
Az egyik ilyen csemege:
alapélmény...,
Milyen érdekes, hogy ez a kisgyermekkori eset ennyire élénken bevésődött a tudatomba.
Alsós lehettem. A vakáció szabadidős ruházata megegyezett a fiús tornazsák kisdobos szellemiségű hivatalos tartalmával: fekete színű tornanadrág, fehér trikó, torna cipő. Csont sovány testem és pipaszár lábam barna, ahogy ez ilyen gatyarohasztó évszakban elvárható. Arra lettem figyelmes, hogy a járdán velem szembe jön egy szokatlanul kinéző és viselkedő bácsi. A kánikulában hosszú ujjú begombolt ing takarta felső testét, hosszú pantallót viselt, zokniba bújtatott lába zárt cipőben. Arca hófehér, kezében pedig egy fehér bot, amit jobbra-balra lóbált maga előtt. Kővé dermedten megálltam. Alaposan szemügyre vettem őt, és miután kibámészkodtam magam, nagy csodálkozva mentem a dolgomra, játszani. Hazaérve eszembe jutott a fura látvány, és elmeséltem anyukámnak. — Egy vakot láttál — kaptam magyarázatnak.
Miért válhatott alapélménnyé ez a történet? Húsz évvel később már én sem láttam. Viszont, ennek az élesen bevésődött emléknek betudhatóan már az elején megfogalmazódott bennem a látásvesztés állapot öntevékeny feldolgozásának egyértelmű zsinórmértéke: nem akarok vakká válni! — és azóta egyszer sem gondoltam magamra ekként. Ez a következetesen végigvitt fundamentum éppen azt a lehetőséget adta meg a számomra, ami az élet egyik legfontosabb aspektusa, hogy: idővel önálló személyiséggé válhassak. Akinek sikerül, ez válhat felnőttkorának alapélményévé...
Dalok.hu: Nehéz elképzelni, hogyan fér bele valaki életébe ennyi minden, így félve kérdezem: ezen kívül csinálsz még valami mást is?
Reményik László: A nap 24 órájával kedvemre rendelkezhetem. Bár sokan szeretnék ezt maguknak is, de túlnyomó többségük pár hónap múlva nem tudna mit kezdeni magával. Nagyon nem egyszerű feladat évről évre értelmesen és tartalmasan lekötni magunkat. Akinek viszont beindult ez a hajtómotor, annak már csak arra kell figyelnie, hogy ez a lendület ne akadjon meg.
Szeretek futni. Volt, hogy éveken keresztül hajnalok hajnalán kijártam a Margitszigetre futni. Egy kihegyezett végű acélrudat leszúrtam a nagyréten, és a cirka tizenhét méter hosszúságú zsineg segítségével száztíz méteres köröket futottam. Jellemzően száz volt belőle a penzum, de gyakran 17 km lett a 11 km-ből. A leghosszabb pedig kerek harminc km-re sikeredett. A futás mellett ott van még a túrázás is. Kedvenc vidékünk párommal a Borsodi lankák világa: Aggteleki karszt (a szabadon kószáló farkasokkal). Végtelenül csendes, falusias környezet. Levegője pedig olyan, mint a tengerparté. Szeretek beszélgetni is, de ez mára olyan úri mulatsággá vált „fehérholló” volta miatt, hogy szinte nem létezik. Kedvemre való a szépirodalom, de amióta megjelentek a köteteim, alig olvasok: ebben ludas a mikrofonom és a hangfelvevőm is. Nem kizárt, hogy idővel ismét előtérbe kerülnek az e-kötetek. Ja, igen! Szeretek gondolkodni!
Dalok.hu: Tervek a jövőre?
Reményik László: A tevékenység számomra egy kényszercselekvés: ha teszem a dolgomat, nem érek rá azzal foglalkozni, hogy nem látok. Én addig élek, amíg tevékeny tudok maradni: utána már, mint csak élő halott leszek jelen a világban. Aki teszi a dolgát, annak nem kell azon töprengenie, hogy mit is tegyen a közeli jövőben. Testhezálló munkába kezdtem bele a nyár elején. A XIII. kerület Virtuális Hangtérképe előkészítő feladatait végzem. A kerület mai területének — 24 km2 — múltját és jelenét kívánom bemutatni. Ehhez találtam egy fotóban utazó másik megszállottat, akivel remekül együtt dolgozunk virtuálisan: az elején egyszer személyesen azért találkoztunk. A legrégibb tárgyi emlék egy i. e. 500-800-ból való aranylelet — a Béke utca közeléből — utána időben érkezik Transz-Aquincum kultúrája, a hun nyilasvezér Attila, Árpád és a lován fordítva ülő népe, a ferdeszemű tatárok és a buggyos gatyájú törökök, a francos Lipót császár és lassan 1800-t írunk. Kialakul a Váci út, a gyáripar főutcája, vele pedig számos vállalkozó és munkás/proletár érkezik. Fantasztikusan élvezem ezt a múltban történő bányászkodást. Eddig százötven cím készült el teljességgel és kétszázötven van valamilyen formában feldolgozva. A számítógépes munka végeztével pedig párommal a kerület összes utcáját végigjárjuk majd, a jelen hiteles dokumentálása végett. Könnyen meglehet, hogy aki rátalál erre a tartalomra majd, az egeret vagy az ujját mozgatva a térképen ezer hivatkozás közül válogathat. A következő maradandó élményhez fog jutni egy-egy hivatkozás által: szöveges tartalom, fotó és hangillusztráció.
Aligha hiszem, hogy ilyenből lenne más az országban, de máshol is ritkaságszámba mehet!
