Szív(sz)Kill - megjelent ByeAlex és a Slepp debütáló lemeze

2017. 06. 27.

A hazai pop és alternatív zenei körökben egyaránt népszerű ByeAlex június 9-én dobta piacra "Szív(sz)Kill" című debütáló lemezét. Az album 14 dalt tartalmaz, az ismert slágerek mellett vadonatúj, sosem hallott szerzemények bújnak meg a korongon, amelyet Alex együttese, a Slepp segítségével alkotott és immáron zeneáruházunk kínálatából is megvásárolható.

ByeAlex nevével négy évvel ezelőtt, a „Kedvesem” kapcsán találkoztunk először. A különc énekes-dalszerző 2013-ban megnyerte A Dalt, és így ő képviselhette Magyarországot az Eurovíziós Dalversenyen. Alex azóta megállás nélkül szállította a slágereket, emellett tavaly ősztől az X-Faktor mentoraként is osztotta az észt, új irányba terelve ezzel a már egyébként is kirobbanó népszerűségnek örvendő műsort.

Még mindig…”, „Fekete”, „Nehéz vagyok”, „Részeg” – ezek a slágerek mind megtalálhatók ByeAlex új, 14 dalos, önéletrajzi ihletésű lemezén, mely 2017. június 9-én jelent meg, és melyet zenekara, a Slepp segítségével hozott össze. Frappáns szövegek, megjegyezhető dallamok, őszinteség és humor jellemzi a Szív(sz)Kill című albumot, melynek aktuális kiemelt dala a Lotfi Begivel közös „Bababó”, amelyet máris imád a rádiók és a közönség.

A Szív(sz)Kill életszagú dalok anyaga. A szójáték összetett tartalmat rejt. Egyrészt utal arra, hogy a 'szív' történetei szólalnak meg a lemezen, másrészt, hogy ez mekkora szívás, harmadrészt pedig, hogy néha bele is halunk egy kicsit.

ByeAlex és a Slepp első nagylemeze romantikus, de keserédesen az, néha talán túl komoran is. A Szív(sz)Kill álláspontja tulajdonképpen az, hogy senki sem ússza meg a szerelmet... Így vagy úgy, de szívni fogunk vele.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink