Börtön, cenzúra és Tuva - Interjú Paizs Miklóssal

2016. 01. 05.

Dalok.hu: Mikor kezdtél foglalkozni zenével?
Paizs Miklós: Általános iskola elsőben. Ugyanis zenei tagozatra jártam. Másodiktól pedig kürtön kezdtem játszani. Szabálytalanul pedig a Buddhista Főiskolán, Laár András házizenekarában, 23 évesen.
Dalok.hu: Miért az egzotikus hangszerek és éneklés felé vetted az irányt?
Paizs Miklós: Én valahogy gyárilag a basszusra és a felhangos hangszerekre (rézfúvók, doromb, felhangének, fujara, tilinkó) gerjedek. És volt olyan szerencsém, hogy találkoztam a megfelelő emberekkel és felvételekkel, akik és amik végül becsatornáztak.
Dalok.hu: Mesélj, hogy kerültél börtönbe.
Paizs Miklós: Még a szocializmusban történt. Úgy hívták az okot, hogy „katonai szolgálat megtagadása”. Csak előzetes volt, két hónap volt mindössze, mert végül nem ítéltek 5 év börtönre (a társadalomra jelentett csekély veszélyességem okán, illetve elmeállapotomra való tekintettel).
Dalok.hu: Hogyan lettél vegetáriánus?
Paizs Miklós: Az erdészeti szakközép kapcsán, ahová jártam, lett fogalmam vadról, hajtásról, vadászatról, lőttem is, öltem is, de jelzett a szervezetem, hogy ez nem oké, majd meghallgattam tőlem okosabb embereket a témában, és azonosulván a nézeteikkel végül 18 évesen, testileg kifejlődve, ráléptem a húsmentes élet útjára.
Dalok.hu: A 90-es években kiutaztál Tuvába, hogy tanulmányozd a tuvai difonikus éneklést. Milyen benyomást tett rád a hely, mit tanultál?
Paizs Miklós: Csodálatos tájak, fantasztikus énekesek, kedves emberek. Tanulni már nem tudtam, mert addigra már megvolt a saját elképzelésem (és gyakorlatom) az ő speciális hangképzésükről. Az önbecsülésem szempontjából annyi haszna mégis volt az útnak, hogy legalizálták a technikámat, tehát nem kezeltek kis ügyes európaiként, hanem inkább messziről jött énekesként.
Dalok.hu: Melyik az a Korai Öröm szám / lemez, amelyre a legbüszkébb vagy?
Paizs Miklós: Lemezből a 2005-ös a kedvencem, számok közül talán a „Paraszt” (az is 2005).
Dalok.hu: Miért léptél ki a Belgából?
Paizs Miklós: Mert az egyik tag azt deklarálta, hogy a „Szűzmária sosem fosott” sorom nem lehet rajta a 2. lemezen. Addig nem volt cenzúra, jeleztem, hogy ez így nem jó, aztán bejelentettem a kilépésem, ők meg nem tartóztattak.
Dalok.hu: Várható-e új Sickratman lemez? Írtál új dalokat a második lemez megjelenése óta, hol lehet meghallgatni őket?
Paizs Miklós: Gondolkodunk egy vonósnégyeses verzión (már zajlik a hangszerelés), ebből szeretnék új lemezt. És vannak új számok, de egyelőre csak koncerten hallhatóak.
Dalok.hu: Idén 50 éves leszel. Mennyire változtatott meg a kor, miben vagy más, mint 20 vagy 30 évesen?
Paizs Miklós: Tudatosság, magabiztosság, türelem, készség a lemondásra, elengedés, távolmaradás – kábé ezeket sajátítottam el (jól-rosszul).
Dalok.hu: Tervek?
Paizs Miklós: Nagyfilm a Don Giovanni ujjbáboperámból (már dolgoznak a projekten). Kb.

További info: www.sickratman.hu
Paizs Miklós leginkább a hazai könnyűzenei undergroundból lehet ismerős, hiszen több mint 20 éve tagja a Korai Örömnek, alapítója (és az első lemez erejéig Secretman néven tagja) a Bëlgának, jelenleg pedig a Sickratman zenekar frontembere. Verseit, prózáit az utóbbi időben a Hévíz című irodalmi lap közli, színészként a Budapesti Anarchista Színház (BASZ) tagja (most vagy nemsokára futó darabok az RS9-ben: Többszörös orgazmus, illetve Nácy). Eddigi legkomolyabb munkája a most is futó Don Giovanni ujjbábopera, ami saját librettójával és előadásában szólal meg klasszikus-kvartett kísérettel. Jelenleg Odüsszeiász című könyve (Jaffa kiadó) és A nagy Én című lemeze kapható.
A részletes program:
20.00 Don Giovanni ujjbábopera - fotelbár
22.00 Sickratman Intimtrió, Sicratman Rockband - kisterem
00.00 Korai Akusztik, Korai Transmission - nagyterem
02.00 DJ Paizs kedvenc zenéit játssza - nagyterem

Időpont: 2016. január 15. 20.00
Helyszín: Dürer Kert
Jegyár: elővételben 1000,- Ft, helyszínen 1500,- Ft
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1493348004307969/
A Sickratman zenéjét itt töltheted le.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink