Több mint 50 év után (A ZENEI!) nagyrendezvényeket betiltó kormányrendelet értelmében - a legnagyobb múltú hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok, más fesztiválokhoz hasonlóan, idén elmarad. A szervezők azonban már a jövőt tervezgetik és ki is tűzték az időpontot: a tervek szerint 2021-ben a SZIN augusztus 25-28 között zárja majd a nyári fesztiválévadot.
1968-ban – a Woodstock megrendezése előtt egy évvel – „trapéznadrágos virággyerekek” szerte az országból indultak Szegedre, hogy részt vegyenek az akkor indult Szegedi Ifjúsági Napokon, hazánk első zenei fesztiválján. Az azóta eltelt, több mint 50 évben minden nyáron – különböző helyszíneken ugyan – a SZIN biztos pontot jelentett a hazai fesztiválozóknak. 2020-ban azonban a járvány elsöpörte a hazai fesztiválokat, aminek a Tisza-parti bulisorozat is áldozatául esett.
A SZIN szervezői, megköszönve a látogatók eddigi türelmét és támogatását, az idei elővételes jegyek sorsával kapcsolatban három választási lehetőséget nyújtanak és arra kérik a jegytulajdonosokat, hogy a SZIN weboldalán közzétett online nyilatkozat kitöltésével szeptember 30-ig nyilatkozzanak, mely lehetőséget választják. „Mindenképpen csak az online nyilatkozatot tudjuk elfogadni, ezért arra kérjük a SZINezőket, hogy ezen a fórumon közöljék szándékukat” – hívja fel a figyelmet Kolonics Erika főszervező.
Akik megtehetik és szeretnének segíteni, hogy jövőre minél jobb fesztivál várja a látogatókat, azokat arra kérik, hogy a már megváltott jegy összegével támogassák a SZIN-t. A második opció arra ad lehetőséget, hogy az idénre megváltott jegyet a jövő évre vigye át, aki mindenképpen ki akar jönni a 2021-es fesztiválra. És harmadikként természetesen arra is van lehetőség, hogy a megváltott jegyeket visszaváltsák. Ez utóbbit azonban csak banki átutalással tudja teljesíteni a SZIN-t szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. „Személyes visszaváltásra és a jegyek árának készpénzes visszatérítésére sajnos nincs lehetőségünk” – tette hozzá a főszervező, aki felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyilatkozat kitöltése során mindenki kellő alapossággal és figyelemmel járjon el. „Kérünk mindenkit, hogy még a beküldés előtt ellenőrizzék, hogy minden adatot megadtak-e, azok helyesek és a nyilatkozat valóban a tényleges szándékot tükrözi, mert utólagos módosításra sajnos nincs lehetőség” - nyilatkozta a főszervező.
Felmerülő kérdésekkel kapcsolatban készséggel állnak rendelkezésre a helpdesk@szin.org e-mail címen és a 62/423-638-as telefonszámon, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont nyitvatartási idejében.
Széljegyzet: Nagyon ránk jár a rúd idén, s a két pandémia hullám közötti "ablak periódust" sem sikerült kihasználnunk, mivel abba pont belenyúlt az aug.15.-re ütemezett felülvizsgálati aktusig tartó időszak.
Pedig elég valószínű,hogy július közepétől aug. végig relatíve veszélymentes, körültekintéssel és kellő óvatossággal kényelmesen, biztonságosan lebonyolithato lett volna számos tömegrendezvény, főleg ha "valaki" segitette volna ezen létező lehetőség realizálását az események látogatóinak dömping szerű covid-tesztelése által. Igaz? Ez csakis akarat és döntés kérdése, nem a véletleneken múló cselekvési mód. Kéretik "odafent" megfontolni a jövőre nézve! Ennek a tényleges és kivitelezhető eszköznek a mellőzése, a döntéshozókban sajnos (nyilvánvalóan) fel sem merülő mivolta tömegek nyarát árnyékolja be. Kinek jó ez?
Mindekozben: gyakorta halljuk a szektor érintettjeiről szóló és általuk köztudatba juttatott közléseket, megállapításokat, helyzetjelentéseket, amelyeknek magunk is fórumot biztositunk az első pillanatoktól. Érdekes módon az kevesekben tudatosodott, hogy mindezen problemák közvetlen érintettjei azon ajtómunkatarsak is, akik a pop-rock szektorral kart karöltve dolgoznak együtt szezonról szezonra.
Talán nem mondok vele újat: nincs koncert- és fesztiváltudósítás valós események nélkül!
A szolidaritás és az empátia akkor értekes igazán, ha az kölcsönös.Mi naponta gondoltunk rátok, drága műveszek és eseményalkotó barátaink! Kitartás, válság sugallta ihletet és sok vészforgatókönyvet kívánunk!
Kergessük el a világvégét !
(a.szerk. - Ruthner Oszkár)