Sungazers

Tagok: Géczi Gergő, Fazekas Máté, Földi Bence
Ismét kezdett egyre furábbá válni ez a Napbámulók (Sungazers) elnevezés Géczi Gergő 2014 óta működő szóló projektjének. Meg aztán így, hogy újra tervben van az élőzenei színtér hétlakatra zárt kapuján való agresszív dörömbölés, remélhetőleg sokkal eredményesebbnek bizonyul egy szupercsapattal, semmint egy laptoppal a hón alatt kezdeményezni. Ilyen indíttatásból, valamint a csillagok együttállásának és a világot mozgató háttérhatalmak engedélyének köszönhetően ismét banda státuszba transzcendentált a Sungazers. Korábban 2017 - 2019-ig már volt erre példa, ekkor meghódították többek között az első abaligeti Prog Camp-et, a debreceni Ban Zaj rendezvénysorozatot és volt egy közös Prog-Rock estük a Dreamgrave zenekarral, a szegedi Grand Caféban. Az új formáció egy gyökeres stílusváltást és magyar dalszövegeket hozott magával. Metál-trap, hisztizősalterrock-80-as szintipop és egy löket társadalmi-médiahekk jellemzi az új Sungazerst. Zenekari kollektív tudatuk három szelete így Földi Bence a doboknál, Fazekas Máté a brummogós-dörmögős gitárnál és Géczi Gergő a gitárnál, mikrofonnál. Megalakulásuk komoly célzattal történt, melyek közül felsorolnak néhányat: “Számos hazai klub és fesztivál repertoárjának gazdagítása, ezzel zenekarunk népszerűsítése, a későbbiekben minden egyes magyar lélek kulturális értelemben vett megváltása, így a kollektív tudattalanban szunnyadó egységérzet újrakovácsolása. Mindemellett: komolyabb hazai, illetve nemzetközi sikerek elérése, Fonogram, Kossuth, Grammy és egyéb zenei díjak begyűjtése, teltházas koncert adása a Wembley stadionban. A -politikai hovatartozástól független- teljes elit elszámoltatása, majd a hatalomátvétel után receptszerű folytatása annak, amit eddig csináltak. A végtelen növekedésre kalibrált kapitalizmus újragondolása és átállítása → a “végtelenbe és tovább” fokozatra, globális részvénytársaságok csődbe vitele, háttérhatalmak leváltása így (végül de nem utolsó sorban) a világuralom megszerzése. “
1. zene
PlayPause
0:00 /
2. zene
PlayPause
0:00 /