HICKORY

Tagok: Pisch Dávid - ének;Lauran Csaba - gitárKocsis Marcell - gitárLehotai Róbert - basszusgitárVarga Barnabás - dob
A zenekar 2019-ben alakult öt zenélni vágyó fiatalból. A csapat bemutatkozó kislemeze 2019. őszén jelent meg ’Lélektúra’ címmel. 2020-ban a formáció részt vett több zenei tehetségkutatón is: a zenekar a Vajdasági Könnyűzenei Tehetségkutató III. helyezettje lett, az Öröm A Zene és a Fülesbagoly tehetségkutatók döntősei között szerepelt. 2020.szeptemberében jelent meg a HCKRY első videoklipje ’Botladozunk’ című dalukhoz. 2021. elején mutatta be ’Esőnap’ című dalát a zenekar. 2021. márciusában a zenekar élő koncertet adott az A38-on, melyet az M2 Petőfi TV is közvetített. Júniusban a formáció "Bordkába zárva" című dala a Mai dal dalszövegírói pályázatának döntőse lett A zenekar legújabb kislemeze 2021. őszén jelent meg 'Idegen Közhely' címmel. A HCKRY zenei világát blues-os dallamokkal átszőtt pop-rockos vonások jellemzik, melyhez mély, néha már-már szemtelenül őszinte szövegvilág párosul.
1. zene
PlayPause
0:00 /
2. zene
PlayPause
0:00 /